Őszintén megmondom, azt hittem, hogy az első levelek között leginkább a vizitdíjat, illetve a kórházi napidíjat szapuló vélemények fognak jönni, de nem így történt, egy sajnálatos, ám happy end-del végződő történet álljon itten nyitásként:
Tisztelt Blogtulajdonos, "Rossz Doktor"!
Bár nem éppen aktuális történetemet öntöm most sorokba, de úgy hiszem, hogy sajnálatos módon nem változott sokat az orvosi "ellátás" az elmúlt évek alatt.
2002 márciusában 16 éves fiam gimnáziumi testnevelés órán rosszul érezte magát, jobban szólva szívfájdalomra panaszkodott tanáránál. Mikor hazaért és nekünk is elmesélte, hogy mi van vele, férjemmel nem voltunk restek és házi orvosunk segítségével rögtön beutaltattuk szívultrahangra. A történethez hozzátartozik, hogy Bács-Kiskun megye egy kisvárosában élünk, így az itteni kórházba vittük fiúnkat. Sajnos ez volt a kálváriánk kezdőpontja. A diagnózis egy veleszületett rendellenességet állapított meg, lyukas szívűséget, mely amelynek lényege, hogy valamilyen szinten nem történik meg a szív falának záródása. Gondolom nem kell ecsetelni , hogy mit érez egy anya ilyen esetben, napokig nem tudtam aludni, de igazából nem is értettem , hogy hogy fordulhatott ez elő fiammatl, tekintve hogy nem volt sose beteges, szívével se voltak gondok és remek sportoló volt. Így a bele nem törődés hatására úgy döntöttünk, hogy egy diagnózis nem elég és elvittük a pécsi kórházba, ahol újfent különböző vizsgálatoknak vetették alá fiúnkat, melyek eredménye az lett hála az Istennek, hogy makk egészséges és csak egy kisebb szívritmus zavara van, de ezen kívül semmi komoly baja. Perlekedéstől eltekintettünk a bajai kórházzal szemben, mivel úgy éreztük, hogy fiúnk egészsége most többet ér, bár sokakat óva intenék, hogy higyjenek az első diagnózisnak.
Rózsi
